Böszörményi Zoltán költő, milliárdos-mecénás 1984-ben emigrált Kanadába, majd keményen dolgozva, a fél világot bejárva, üzleti tranzakciókkal alapozta meg vagyonát. Erkölcsi kötelességének érezte, hogy jelentős vagyonát megossza erdélyi honfitársaival, úgy, hogy létrehozta Aradon a Jelen Ház kulturális központot. Böszörményi Zoltán összegezte életútját. Aradon érettségizett, egyetemre majd csak Torontóban járt, 35 évesen, a York egyetem filozófia karán szerzett diplomát. Elmenetele előtt két verskötete jelent meg otthon, az Örvényszárnyon és a Címjavaslatok. Kötete miatt megvádolták nacionalizmussal, irredentizmussal. Ilyen körülmények között szökött el az országból. A kilencvenes évek elején Böszörményi megvett egy fényforrást gyártó gyárat Romániában. A gyár felfutott, tavaly, amikor eladta a részvényeit, 100 millió eurós forgalmat bonyolított le. Úgy érezte, ha a Jóisten jelentős vagyonhoz juttatta, akkor erkölcsi kötelessége vagyona egy részét visszajuttatni társainak. Aradon fölépített egy kultúrotthont, amely felszerelésekkel együtt két és fél millió dollárba került. Ez a Jelen Ház helyet ad a Jelen Könyvek könyvkiadójának, az Irodalmi Jelen szerkesztőségének és a Nyugati Jelen régiós napilapnak, amely Arad, Hunyad, Krassó- Szörény, Fejér és Temes megyékben jelenik meg. „Úgy éreztem, hogy ezekben a megyékben nemzetszolgálatot kell teljesítenem, a szórványmagyarság asztalára téve naponta ezt a lapot” – vallotta. Az Irodalmi Jelen negyedik éve jelenik meg, s tízezres példányszámával, 4980 előfizetőjével a legnagyobb példányszámú magyar irodalmi lapok közé tartozik. A Jelen Ház még helyet ad egy színháznak is. Megpróbálta az aradi magyar színház újraélesztését is, de nem sikerült állandó színész-társulatot létrehoznia, ezért pillanatnyilag befogadó színházként működnek. Jelenleg veszteség nélkül dolgozik a Nyugati Jelen napilap és a Jelen Ház. Böszörményi Zoltán Aranyvillamos – első szakasz c. munkája 1999-ben, az Aranyvillamos – második szakasz 2001-ben jelent meg a pécsi Jelenkor Kiadónál, s 2004-ben látott napvilágot Kalligram-kiadásban az Aranyvillamos – harmadik szakasz. /Gál Éva Emese: Az aranyvillamos szakaszai. „Ezekben a megyékben nemzetszolgálatot kell teljesítenem". = Romániai Magyar Szó (Bukarest), szept. 7./
2005. augusztus 6.
Csíkszereda szülöttére, a 2003-ban Kaposváron elhunyt európai hírű, virtuóz festő- és grafikusművészre, Szász Endrére emlékeztek augusztus 5-én szülővárosában, a városnapok keretében tartott emlékünnepségen, emléküléssel és kiállítással. Szász Endre a marosvásárhelyi Bordy András növendékeként került Budapestre, a Képzőművészeti Főiskolára. Több száz könyvet illusztrált, közülük a legsikeresebbnek Omar Khajjám Rubáijátja bizonyult, amely a British Múzeum nemzetközi pályázatán bekerült a világ legszebb harminc könyve közé. 1971-től Torontóban, majd Los Angelesben tevékenykedett. Művészi sikerei csúcspontján, a nyolcvanas években tért vissza – immár véglegesen – Magyarországra és megalapította Hollóházán a nemzetközi hírű Porcelángyár stúdióját. Közben egyre-másra születtek rézkarcai, sajátos hangvételű festményei. /In memoriam Szász Endre. = Szabadság (Kolozsvár), aug. 6./
2005. november 8.
Megjelent Böszörményi Zoltán első regénye /Vanda örök. Ulpius-ház Könyvkiadó, Budapest, 2005/. Írója a Nyugati Jelen napilap és az Irodalmi Jelen folyóirat főszerkesztője, több verseskötet szerzője, a torontói egyetem filozófiai karának diplomása. A Vanda örök sodró cselekményű, izgalmas történet. /Jámbor Gyula: Ki van a tükörben? = Nyugati Jelen (Arad), nov. 8./
2006. június 13.
Már hagyománnyá vált, hogy az 1989-es fordulat után, a marosvásárhelyi Bolyai Farkas Elméleti Líceum ballagási ünnepségén három Győrffy Zoltán-díjat osztanak ki a végzős diákok között. A kiosztásra kerülő 600 dollárt minden évben a Washingtonban élő egykori bolyais diákok, a Győrffy házaspár (dr. Győrffy Péter és Puskás Ilona) biztosítják. Ettől az évtől kezdve, az előbb említett mellett, egy újabb díj is lesz. Ezt a Kanadában élő Katonai Éva orvosnő létesítette fiatalon elhunyt férje, Szabó Jenő emlékére. Szabó Jenő tanári tevékenysége alatt az egyik legjobb és legtehetségesebb tanítványa volt, emlékezett rá Weszely Tibor. 1967-ben Bukarestben elektronikamérnöki diplomát szerzett. 1987-ben feleségével és gyermekeivel Torontóba emigráltak, ahol Jenő bio- és elektromérnökként dolgozott 1996. július 5-én tragikus hirtelenséggel bekövetkezett haláláig. /Weszely Tibor: Győrffy Zoltán- és Szabó Jenő-díjas diákok. = Népújság (Marosvásárhely), jún. 13./
2006. szeptember 2.
Elhunyt Faludy Gyögy /Budapest, 1910. szept. 22. – Budapest, 2006. szept. 1./ költő, regényíró és esztéta. Nemrégen Aradon, a Jelen Házban vendégeskedett. Nyolc éve, nap mint nap, a Nyugati Jelen napilap fejlécének bal oldalán megjelenő “Magyar nyelv! Sarjadsz és egy vagy velünk/ és forró, mint forrongó szellemünk!” – Óda a magyar nyelvhez című költeményéből idézett két sora egyszerre csak hagyatékká vált. /Böszörményi Zoltán: Tegnap este Budapesten elhunyt Faludy György. = Nyugati Jelen (Arad), szept. 2./ Faludy György 1938-ban Franciaországba emigrált. Onnan a német megszállás után Marokkóba menekült, majd 1941-ben áthajózott az Egyesült Államokba. A második világháború után hazatért Magyarországra. 1950-ben koholt vádak alapján letartóztatták és a recski munkatáborba vitték. A tábor felszámolása után 1953-ban szabadult ki. Az 1956-os forradalom után ismét az emigrációt választotta. Londonban, Firenzében, majd Máltán élt, később Torontóba költözött. Az 1989-es rendszerváltás után tért vissza Magyarországra. A költőt 1994-ben Kossuth-díjjal, 1998-ban Pulitzer-emlékdíjjal, 2000-ben Aranytollal tüntették ki. Faludy György nevéhez olyan művek kötődnek, mint az Őszi harmat című verseskötet, a Börtönversek, a 200 szonett, az Erotikus versek és a Jegyzetek a kor margójára. Legújabb kötete, A Pokol tornácán budapesti bemutatóját már nem érhette meg. Új könyve a Pokolbeli víg napjaim és a Pokolbeli napjaim után című kötet folytatása. /Faludy György (1910–2006). = Szabadság (Kolozsvár), szept. 4./ Faludy György 2000-ben, kilencvenéves korában látogatott el először Erdélybe. Olyannyira beleszeretett, hogy azóta valahányszor csak módja volt rá, visszatért Erdélybe. Legutóbb idén májusban találkozhatott vele a kolozsvári közönség. Faludy aktív tagja volt az Erdélyi Magyar Írók Ligájának és főmunkatársa az Erdélyben megjelenő Irodalmi Jelennek. Az utóbbi évtizedben baráti körének java része erdélyi volt, az általa alapított Faludy-díjat évek óta ifjú erdélyi poéták nyerték el. /Az Erdélyi Magyar Írók Ligájának nevében Orbán János Dénes elnök: In memoriam Faludy György. = Szabadság (Kolozsvár), szept. 4./
2006. szeptember 25.
Szeptember 23-án több tucat kolozsvári magyar vett részt azon a szimpátiatüntetésen, amelyet az Erdélyi Magyar Ifjak (EMI) szervezett a Magyar Köztársaság főkonzulátusának főtéri épülete előtt. A fiatalok gyertyával a kézben csendesen álltak, tiltakozásképpen mindazért, ami Magyarországon történik. A Magyarok Világszövetsége (MVSZ) részéről András Imre, az MVSZ Erdélyi Társaságának elnökségi tagja szólalt fel. Emlékeztette a jelenlévőket arra, hogy a politika elválaszthatatlan az erkölcstől, az erkölcsmentes politizálás bukásra van ítélve. Az elmúlt hét folyamán több erdélyi településen is szerveztek szimpátia tüntetést. A tengerentúli magyar közösségek is megmozdultak New Yorkban és Torontóban is. /Ercsey-Ravasz Ferenc: Szimpátiatüntetés Kolozsváron is. = Szabadság (Kolozsvár), szept. 25./
2007. június 20.
Megrendezték az V. Pókai Napokat. Ferenczi György Csaba lelkipásztor mondotta: „Póka közössége megérdemli ezt az ünnepet, mert az utóbbi hetekben nagyon sokat dolgozott, fáradott”. Elhangzott Szöllősi Árpád, a Póka-monográfia társszerzőjének valamint Horváth Loránd torontói nyugalmazott lelkésznek az előadása. A pókai asszonyok kézimunka-kiállítása sikeres volt. Fogy a falu lakossága, nincsenek munkahelyek, nincs rendszeres buszjárat. Pókán 375 tagú a református gyülekezet. Id. Tolvaly Ferenc, a Póka-monográfia szerzője szerint a falu kezd érdekessé válni, sokan vásárolnak itt házakat. /Antalfi Imola: Ünnep a Mezőség egyik kapujában. „Póka népe sose feledje, honnan indult”. = Népújság (Marosvásárhely), jún. 20./
2007. augusztus 3.
A gyakorlatban aki itthon szeretne dolgozni külföldön megszerzett diplomájával, sokszor reménytelen harcba kezd, legyőzhetetlen akadályokba ütközik. Az ilyen fiatalok számára nem marad sok választási lehetőség, néhány év küzdelem után foghatják cókmókjukat, és visszaköltözhetnek az őket korábban befogadó országba, vagy sutba dobják nehezen megszerzett oklevelüket, és itthon, de más szakmában próbálnak boldogulni. Elkeseredett édesanya kereste fel a szerkesztőséget. Elmesélte, hogy családjuk Kanadába emigrált. Fia és lánya Torontóban járt iskolába, majd Vancouverben érettségizett, és felvették őket az ottani egyetemre. Úgy döntöttek azonban, hogy egyetemi tanulmányaikat magyar nyelvterületen folytatnák, édesanyjuk érdeklődni kezdett, megkereste a nagyváradi, kolozsvári, a budapesti és más magyarországi vidéki egyetemeket: hol ismernék el gyermekei kanadai felvételijét, melyik intézmény fogadná be őket? Egyedül az Eötvös Loránd Tanárképző Főiskolán mondták, hogy átveszik őket. A lány 2001-ben, a fiú 2002-ben végzett. A család időközben, 1996-ban hazaköltözött Sepsiszentgyörgyre. A fiú angol–testnevelés szakos diplomájával érkezett haza, tanárként kívánt elhelyezkedni. Ekkor kezdődött el a kálvária, azóta próbálják elismertetni magyarországi diplomáját, de sikertelenül. Az egyik aktatologató egyértelműen fogalmazott: ,,Mit akarsz itt, menj vissza a te országodba”. Nem adták fel, végül a hatodik-hetedik út után sikerült megszerezniük a papírt, de később kiderült, az értéktelen. A fiatalember versenyvizsgázni készült tanári állásra, azonban a tanfelügyelőségen elutasították jelentkezését, arra hivatkozva, hogy még a szakterülete sem szerepel a dokumentumon, így nem tudhatják, milyen posztra jelentkezhetne. Még helyettesítő tanári állásra sem pályázhat, mert kanadai érettségijét sem fogadják el.,,Hiába beszéli anyanyelvi szinten az angolt, az én fiamra nincs szükség” – mondja az elkeseredett anya. A megyei tanfelügyelőségen az is kiderült, az eset nem egyedi, többen jelentkeznek hasonló magyarországi főiskolai oklevéllel, melyet itthon nem fogadtak el. Az RMDSZ oktatási főosztályán több mint tíz éve foglalkoznak a diplomahonosításokkal. Átvállalták a teljes ügyintézést, ennek összes költségét, és eddig több mint 1900 külföldi oklevelet sikerült elismertetniük a román állammal. Hosszú évek alatt, úgy ahogy, gördülékennyé tettük az utat – mondja Miklós Eliza, az oktatási főosztály alkalmazottja. Elismerte azonban, hogy a magyarországi tanárképző főiskolákon szerzett oklevelek esetében ők is tehetetlenek. 1998 óta létezik a két ország között egyezmény a diplomahonosításról. Romániában szintén négyéves az oktatás, de egyetemi szintű, és nem főiskolai, így nem fogadják el azonosnak a szomszéd országban szerzett oklevelet. Csak a tanítók és óvónők esetében lehet honosítani a diplomát, ez a képzés Romániában ugyanis csak hároméves. /Farkas Réka: Elüldözzük a hazatérőket? (Diplomahonosítási kálvária). = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), aug. 3./
2007. november 10.
Hatvanéves korában elhunyt Mózsi Ferenc János költő, irodalomszervező /Budapest, 1947. jan. 4. – Budapest, 2007. nov. 6./, a Chicagóból másfél évvel ezelőtt hazatelepült alkotó. A költő 1970-ben Belgiumba távozott, s a leuveni egyetemen tanult. 1974-ben az Egyesült Államokba költözött, 1978 óta Chicagóban élt, ott indította el 1980-ban és szerkesztette a Magyar Szivárvány irodalmi folyóiratot. Nevéhez fűződik A képzelet kertjeiben (Los Angeles, 1974), a Földközelben (New York, 1977), az Idegkötélen (Chicago, 1980), az Imantra (magyar és angol nyelven, Chicago-Toronto, 1989, Budapest, 1994), A remény epileptikája (Chicago-Budapest, 1992), valamint a B-irodalmam (kétnyelvű, Chicago-Budapest, 1997) című kötet. /Elhunyt Mózsi Ferenc János költő. = Népújság (Marosvásárhely), nov. 10./
2008. február 23.
Vas-Zoltán Iván rendező, színész és dramaturg Toronto és Temesvár földrajzi koordinátái között rendezett már New Yorkban, Budapesten, Zalaegerszegen, Pécsett, Nyíregyházán, Debrecenben, Szegeden, Békéscsabán és más helyeken is, de temesváriak, s a Csiky Gergely Színház művészei azt hiszik, hogy Bega-parti városban érzi igazán otthon magát. Az 1990-es évek közepén, amikor lehetőség nyílt a diktatúra alatt számban és művészi erőben megfogyatkozott együttes újjászervezésére, Vas-Zoltán Iván jelentős szerepet vállalt a társulatépítő munkában, évente két rendezéssel segítve a krónikus rendezőhiánnyal küszködő intézményt. 1995 szeptemberében egy zenés mesekomédiát, a Szélkötő Kalamónát és Wassermann-Leigh-Darion népszerű musical-jét, La Mancha lovagját állította színpadra. A következő évben ismét két premierrel ajándékozta meg a temesváriakat: a Szépség és szörnyeteg (szerzők: Marton Gábor és Vas-Zoltán Iván) mesejátékkal valamint a Vértestvérek (Willy Russell) musical előadásával. 1997-ben előbb John Fowles regényének, A lepkegyűjtőnek maga készítette adaptációját rendezte a Csiky Gergely Színházban, majd Dés-Geszti-Békés musical-je, A dzsungel könyvének színpadi változata következett. Néhány év szünet után, 2001-ben jött el újra Temesvárra. A következő években a magyar rockopera, István, a király hozott sikert. Jelenleg Vas-Zoltán Iván sorrendben immár tizedik temesvári rendezése a Rémségek kicsiny boltja című vígjáték. /Szekerenyés Irén: Vas-Zoltán Iván temesvári jubileuma. = Nyugati Jelen (Arad), febr. 23./
2008. június 14.
Horváth Loránd nyugalmazott lelkész-költő Marosvásárhelytől Torontóig és vissza küzdelmes, de sikerekben gazdag utat járt be. Erről vall lírai naplónak is beillő számos kötete, melyekből Erdélyt és a tengerentúli távoli világot is magába foglaló életfonala és hitvallása is kirajzolódik. Ő szerkesztette az Amerikai és magyar költők hitvallása című vers-antológiát. Marosvásárhelyen a Bernády téri református esperesi hivatal tanácstermében került sor a Világot járt szívem vallomásai című találkozóra, amelyen elsősorban a Vásárhelytől Windsorig és az Új Jelenések című könyvei köré csoportosultak. A költő saját előadásában tolmácsolta kedvenc verseit. Az esten rögtönzött kiállítás is volt. Horváth Loránd egykori és mai festő, grafikus, szobrász barátainak, alkotásai illusztrátorainak – Zsigmond Attila, Nagy Pál, Nyilka Róbert, Vass Albert, Balázs Imre, Kedei Zoltán, Hunyadi László, Porzsolt Borbála, Zolcsák Sándor, Fekete Zsolt, Ősz Zoltán, V. Szász István – műveiből állított ki néhányat. /(nk): Ige és poézis. = Népújság (Marosvásárhely), jún. 14./
2008. június 24.
Június 21-én Marosvásárhelyen kiosztották a budapesti Bolyai Alapítvány egyetemi oktatóknak és hallgatóknak szánt díjait illetve a torontói székhelyű Orbán Balázs Alapítvány ösztöndíjait, amelyet szociális támogatásnak szánnak a pályázaton részt vevő egyetemi hallgatóknak. Nem lehet külön-külön erdélyi, anyaországi magyarságról beszélni, mára már elengedhetetlenné vált a Kárpát-medencei összmagyarságban gondolkodni. Ezt teszi a Marosvásárhelyről elszármazott értelmiségiek csoportja, akiket az Erdélyt elhagyó emberek lelkében élő lelkiismeret-furdalás ösztönöz arra, hogy a megemlékezések, közös rendezvények mellett segítséget nyújtsanak a határokon túl élő egyetemi oktatóknak, hallgatóknak és diákoknak – hangzott el dr. Szász István Tas, a Bolyai Alapítvány megbízott képviselőjének. bevezetőjében. Az alapítvány Bolyai-díját az idén Boros Kinga, a Színművészeti Egyetem gyakornoka, Kentelky Endre, az Erdélyi Magyar Tudományegyetem adjunktusa, Pap Zsuzsanna, a MOGYE tanársegéde és öt hallgató Andó Réka, Jákó Zsuzsanna, Baki László- Béla, Antal Mónika és Gecse Ramóna vehette át. A torontói magyarság támogatását a torontói Orbán Balázs Társaság közvetítésével, amely 15 éve vállalta ezt a feladatot, dr. Jung János egyetemi tanár nyújtotta át a Diákszövetséggel és a Stúdium Alapítvánnyal közösen kiválasztott hét egyetemi hallgatónak. /(bodolai): Átadták a Bolyai és Orbán Balázs ösztöndíjakat. = Népújság (Marosvásárhely), jún. 24./
2008. június 28.
A torontói Magyar Kultúrközpont ez év tavaszán négy rendkívül sikeres rendezvény színhelye volt. A Magyar Költészet Napjára Zorkóczy Zenóbia erdélyi előadóművész hozta el Székelyek című műsorát. Zorkóczy Zenóbia Székelyudvarhelyen született 1971-ben, és Kovásznán él. A Kolozsvári Színművészeti Főiskola elvégzése után a Temesvári Állami Magyar Színház szerződtette. 1999-től önálló műsorokkal, monodrámákkal lépett fel előadóként Erdélyben, Magyarországon és más országokban. Zorkóczy műsorát Csabai János Wass Albert-díjas színész-rendező előadása követte. Torontói szereplése rendkívül őszinte, nemzeti elkötelezettségű művészt mutatott be. A Koltay Gábor rendezte, Adjátok vissza a hegyeimet című filmet lélegzetvisszafojtva nézte végig a közönség. Sikeres volt a Kaleidoszkóp című kétnyelvű kulturális folyóirat zenés-irodalmi rendezvénye. Dancs Rózsa főszerkesztő bemutatta a művészeket. /Dancs Rózsa: Irodalmi rendezvénysorozat Torontóban. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), jún. 28./
2008. augusztus 26.
Az 1940. augusztus 30-án kihirdetett második bécsi döntéssel Észak-Erdély visszatért Magyarországhoz, ezzel budapesti fennhatóság alá került több mint egymillió magyar és nagyjából ugyanennyi román lakos. Mintegy 800 ezer magyar Dél-Erdélyben továbbra is Románia állampolgára maradt. A bukaresti külügyminisztérium már másfél hónap múltán jegyzéket intézett a tengelyhatalmakhoz, hogy jelezze: a magyar hatóságok terrorakciók segítségével végeznek etnikai tisztogatást. Ez okból a román kormány olasz–német vegyes bizottság létrehozását javasolta Kolozsvár székhellyel. Csalódást okozott a románoknak, hogy brassói központtal Dél-Erdélyben is megalakult egy ilyen semleges testület, mert az itteni magyar lakosság sérelmeket szenvedett el a román hatóságok részéről. Kiderült, hogy a kolozsvári bizottság nem vesz készpénznek minden román panaszt, hanem német alapossággal utánajár a valóságnak. Így történhetett meg, hogy 1944 első felében 97 esetből csak 15-öt vett figyelembe, a többit alaptalannak ítélte meg. Arra a bukaresti állításra sem találtak bizonyítékot, miszerint Magyarország ki akarná űzni Észak-Erdélyből a román lakosságot. A háború befejeztével, illetve Sztálin döntése nyomán Románia visszakapta Észak-Erdélyt, így a német–olasz bizottságok beszüntették tevékenységüket. A románellenes magyar vérengzések réme mégis új időszerűséget nyert – 1985-ben. Erre – 30 év elteltével – azért volt szükség, hogy Románia meggyőzze a nagyvilágot: a Nicolae Ceausescu ellen szervezett amerikai tüntetések értelmi szerzői ugyanazok a véres kezű irredenták, akik a bécsi döntés után halomra gyilkolták a békés észak-erdélyi román lakosságot. Ezt a tételt hivatott dokumentálni több, egymás után megjelent könyv is, elsőnek Ion Lancranjan hírhedt soviniszta, uszító műve, a Cuvant despre Transilvania (1982). A bukaresti Politikai Kiadó gondozásában 1985-ben román, angol, francia és német nyelven megjelent egy „leleplezéseket" összegező kötet a következő címmel: Teroarea horthysto-fascista in nord-vestul Romaniei, 1940–1944, vagyis A Horthy-fasiszta terrorizmus Északnyugat Romániában (a ’80-as években az Erdély elnevezést nem volt szabad használni). A szerzői kollektíva öt tagja egytől egyig a pártvezetőség oszlopos aktivistája volt, élen Mircea Musat professzorral, Ceausescu történész-tanácsosával, aki 1989 után a szélsőséges sovén-nacionalista Nagy-Románia Párt hangadó tagja lett (és maradt haláláig). A magyarellenes kampány azonban hamarosan öngólnak bizonyult. Kanadában egy újságíró az angol nyelvű változatot lapozgatva gyanút fogott: az egyik képen látható halott, akit a képaláírás szerint Horthy fasisztái juttattak erre a sorsra, feltűnően hasonlít egy bábra, amilyen ruhaboltok kirakatában csábítja be a vásárlókat. Az újságíró felkérte Vera Philips törvényszéki fotószakértőt, véleményezze a könyv képanyagát. Ennek eredményeként 23 felvételről bizonyították be, hogy hamisítvány: a műanyag hullák mellé hátteret egyéb képekről montíroztak, néhány sebesült több, más helyen készült felvételen is előfordul. Ugyanígy, az Észak-Erdélyből állítólag elűzött románok csoportképein hét férfi hol Csík, hol Maros megyei felvételeken tűnt fel. Az esetnek 1987 őszén külön műsort szentelt a torontói angol és francia nyelvű televízió. Ebben Vera Philips elmondta, hogy a kanadai román követségtől megkérte a felvételek negatívjait, az udvarias hangú levelére azóta sem érkezett válasz, így fenntartja véleményét: a képek nagy része friss hamisítványként ennek a könyvnek az illusztrálására készült. Magyar történészek bebizonyították, hogy a nagy pártharcos írók több esetben felelőtlenül dobálóznak „leleplezéseikkel". Így történt például Csíkszépvíz és Csíkszentmárton esetében: a könyv szerzői drámai színekben ecsetelik, hogyan vált földönfutóvá az előzőleg bántalmazott, megkínzott, itteni román lakosság, holott az 1939. évi, bukaresti hivatalos adatok szerint is ezek színmagyar helységek voltak. Arról, hogy a Dél-Erdélyben rekedt magyarságot milyen elbánásban részesítették a román hatóságok, egyetlen könyv vagy újságcikk sem jelent meg, pedig az említett semleges német–olasz bizottságok jelentéseiben bőven akadt volna bizonyíték. A Maniu-bandák szárazajtai, csíkszentdomokosi, egeresi vérengzéseiről pedig 1944 után a Scanteia pártlap közölt cikksorozatot. /Barabás István: Többszörös halottak. = Hargita Népe (Csíkszereda), aug. 26./
2008. szeptember 30.
Románia utolsó uralkodója, Mihály király Romániában él. László-Herbert Márk 2005-ben részt vett egy nyári egyetemen, amelynek témája a levéltári kutatás módszertana volt. Szerencsés véletlen, hogy a helyszín, a George Washington Egyetem alig órányira van az Amerikai Egyesült Államok legnagyobb levéltárától, a marylandi National Archives and Records Administration-tól. László-Herbert Márk doktori értekezésével kapcsolatban semmilyen hasznos anyagot nem talált, ezért témát váltott, új kérdéssel rukkolt elő: Mit tudott az amerikai kormány Mihály király lemond(at)ásának körülményeiről? Így került elő az a doboz, amelyben László-Herbert Márk most megjelent könyvében /És mit mondanak a dokumentumok a király lemond(at)ásáról? Végjáték I. Mihály román király körül amerikai, brit és francia dokumentumok tükrében, Pallas–Akadémia Könyvkiadó, Csíkszereda/ idézett iratokat is tárolták. Fél évvel később a szerző Londonban és Párizsban böngészett, az ottani külügyminisztériumok levéltáraiban. László-Herbert Márk jelenleg doktori értekezése befejezésén dolgozik. A téma: három egykori Sztálinváros társadalomtörténetének összehasonlítása. A három „eszményinek” mondott szocialista (élet)teret – Sztálinvárost (Dunaújváros), Stalinstadt-ot (Eisenhüttenstadt) és Orasul Stalint (Brassó) – vizsgálta. László-Herbert Márk 1975-ben Kolozsváron született, 1998-ban a budapesti Külkereskedelmi Főiskola szakdiplomácia szakán szerzett közgazdász oklevelet, majd az ankarai Bilkent Egyetemen és a budapesti Közép-Európai Egyetemen ért el magiszteri fokozatot nemzetközi kapcsolatokból (2001), illetve történelemből (2002), jelenleg a Torontói Egyetemen doktori tanulmányokat folytat. Szakterülete a kelet- és közép-európai országok társadalomtörténete az 1950-es és 1960-as években. /Cseke Gábor: „Nincs nagybetűs történelem” Interjú László-Herbert Márk történésszel a román király lemond(at)ásáról szóló könyvének keletkezés-történetéről. = Hargita Népe (Csíkszereda), szept. 30./
2009. december 14.
Erdélyi TudásTár – Tudományos bulvárkodás címmel indított előadás-sorozatot Kolozsváron a Fundamentum Alapítvány. December 11-én László–Herbert Márk Torontóban doktoráló történész „I. Mihály király lemondatása amerikai, brit és francia levéltári dokumentumok tükrében” című előadásában a király lemondása előtti néhány hetet, a történet hátterét világította meg. Szőcs Edit, a Fundamentum Alapítvány alelnöke, az előadássorozat szervezője elmondta: ezen a fórumon fiatal kutatók mutatják be tevékenységüket. /Kiss Előd-Gergely: Erdélyi TudásTár rendezvénysorozat Kolozsváron. = Krónika (Kolozsvár), dec. 14./
